Bocs lányok, de ezt ki kell beszélnem magamból.... A férjem január és március között kb. egy hetet van itthon, aztán egy hetet nem. Ezen a héten nincs. Mindig ilyenkor történik valami....(köszi Murphy)
Ádámmal a hátsó ülésen mentem az oviba Gergőért délután. Amikor bekanyarodtam az utcába egy teherautó állt ott és nem fértem el mellette, csak egy sáv van. Így vártam... Aztán egyszer csak tolatni kezdett és hogy ne jöjjön nekem én is tolatni kezdtem, bele egy kigyúrt, kopasz, bmw terepjárós bunkóba... Kiszállt a kocsiból és olyan szinten kezdett el üvöltözni, hogy szegény gyerekem úgy elkezdett sírni....de a pasi csak nem hagyta abba. ( a teherautó sofőr persze lelépett közben.) Kitöltöttük a betétlapot, de ő közben is magyarázott.... Hozzáteszem semmi baja nem lett a kocsiknak, le is fényképeztem, nehogy rámverjen valami fényezést vagy ilyesmi...Aztán beültem az autóba, megnyugtadtam szegény gyerekemet, de a kocsi nem indult be... Kikapcs-bekapcs százszor, de semmi. Apósomék egy utcára laktak, de természetesen most senki nem volt otthon. Hívtam aput, aki egy órára volt. Összeszedte a bátyuskámat és indult a mentőakció. Közben elsétáltunk az oviba Gergőért és még 45 percet ácsorogtunk a hidegben a segítséget várva. Sajnos olyan rossz helyen állt a kocsi, nem mertem otthagyni, féltem, hogy elvontatják, eltolni én nem tudtam. Így jó pár anyázást még megkaptam és 1,5 óra múlva végre hazaértünk. Ilyenkor annyira, de annyira elegem van. Ráadásként Ádámmal éjfél és 3 között fent voltam... A lelkem is sérült, mert régóta vezetek és mások szerint is jól, most csorba esett a büszkeségemen is, olyan gáz.........
